A csipkerózsa (Rosa canina) vadon él, de termesztik is. Évelő cserje, 2-3 m magas, ágai ívesek, tüskések, virága fehér vagy halványrózsaszín, május-júniusban nyílik. Bogyója tulajdonképpen áltermés, savanykás ízű, pirosra érik, közepében aszmagtermés van. A piros és érett, vagy majdnem érett bogyókat kocsány nélkül gyűjtjük október-novemberben. (A gyógynövények gyűjtésének is vannak szabályait, törvényben meghatározott feltételei! Ezekről ebben a cikkben olvashatsz.)
A bogyókat frissen is lehet fogyasztani, szörpöt, lekvárt, ágyas pálinkát készíteni belőle. Lehet szárítani, 4 kg-ból lesz kb. 1 kg teának való.
Én úgy szoktam csinálni, hogy megszárítom, majd amikor már keményre szikkadtak a bogyók, egy textilzsákba teszem, azt kívülről szépen végigütögetem a húsklopfoló fa végével. A szöszös magvakkal nem foglalkozom, nem válogatom szét, mert teának használom és azt úgyis le kell majd szűrni. (Aki azonban frissen akarja pl. lekvárnak felhasználni, az számítson rá, hogy jó sokáig tart, mire megpucolja.) A gyógynövényboltokban kapható „csipkehús” felhasított bogyókat tertalmaz és nem tartalmazza a magvakat, de szőröcskék abban is előfordulnak.
Hatóanyagai közül a C-vitamin közismert, ebből bőven van benne, viszont 60°C fölött ez lebomlik, ezért hideg áztatással tudjuk a leghatékonyabban kivonni belőle. A lekvárkészítésnél jól jön a bogyók cukor- és pektintartalma, a savanykás ízhez értékes szerves savak, almasav és citomsav járul hozzá. Ásványi anyagokat is tartalmaz, különösen értékes a vas- és magnéziumtartalma. Kis mennyiségben ugyan, de tartalmaz A-, B-, K- és P-vitamint is, utóbbi a C-vitamin beépülésében játszik szerepet. Fontos még a csipkebogyó flavonoidtartalma is. És persze még sokminden más is van benne.