Csipkebogyó
C-vitaminbomba – De vajon jól használod?
CSIPKEBOGYÓ (Rosa canina)
A késő ősz ajándéka, a C-vitaminbomba, ami szárítva mindig a házipatikánk része lehet. Aki teheti, gyűjtse ezt a csodálatos, értékes gyümölcsöt és fogyassza a belőle készült teát, szörpöt, lekvárt, akár a pálinkát is! De nem mindegy, hogy hogyan használjuk.
Mit kell tudni róla? Hogyan érdemes használni?
A csipkerózsa (Rosa canina) vadon él, de termesztik is. Évelő cserje, 2-3 m magas, ágai ívesek, tüskések, virága fehér vagy halványrózsaszín, május-júniusban nyílik. Bogyója tulajdonképpen áltermés, savanykás ízű, pirosra érik, közepében aszmagtermés van. A piros és érett, vagy majdnem érett bogyókat kocsány nélkül gyűjtjük október-novemberben. (A gyógynövények gyűjtésének is vannak szabályait, törvényben meghatározott feltételei! Ezekről ebben a cikkben olvashatsz.)
A bogyókat frissen is lehet fogyasztani, szörpöt, lekvárt, ágyas pálinkát készíteni belőle. Lehet szárítani, 4 kg-ból lesz kb. 1 kg teának való.
Én úgy szoktam csinálni, hogy megszárítom, majd amikor már keményre szikkadtak a bogyók, egy textilzsákba teszem, azt kívülről szépen végigütögetem a húsklopfoló fa végével. A szöszös magvakkal nem foglalkozom, nem válogatom szét, mert teának használom és azt úgyis le kell majd szűrni. (Aki azonban frissen akarja pl. lekvárnak felhasználni, az számítson rá, hogy jó sokáig tart, mire megpucolja.) A gyógynövényboltokban kapható „csipkehús” felhasított bogyókat tertalmaz és nem tartalmazza a magvakat, de szőröcskék abban is előfordulnak.
Hatóanyagai közül a C-vitamin közismert, ebből bőven van benne, viszont 60°C fölött ez lebomlik, ezért hideg áztatással tudjuk a leghatékonyabban kivonni belőle. A lekvárkészítésnél jól jön a bogyók cukor- és pektintartalma, a savanykás ízhez értékes szerves savak, almasav és citomsav járul hozzá. Ásványi anyagokat is tartalmaz, különösen értékes a vas- és magnéziumtartalma. Kis mennyiségben ugyan, de tartalmaz A-, B-, K- és P-vitamint is, utóbbi a C-vitamin beépülésében játszik szerepet. Fontos még a csipkebogyó flavonoidtartalma is. És persze még sokminden más is van benne.

Legfontosabb hatása az immunerősítés. Késő ősszel és télen fogyasszuk rendszeresen! Nemcsak a C-vitamin tartalma miatt, hanem a többi fent felsorolt hatóanyaga is jó hatással van az egész szervezetünkre. Megfázásos, légúti betegségek idején, hólyaggyulladás és veseproblémák esetén is nagyban hozzájárul a gyógyuláshoz. Magas vérnyomásra is kiváló kiegészítője a kezelésnek, hiszen a flavonoidok jó hatással vannak a szívre. Bélhurutra, epe- és májproblémák esetén is ajánlott.
Teát így készíthetünk csipkebogyóból illetve csipkehúsból: 1 evőkanálnyit áztatunk 2,5 dl vízben 6-8 órán át – általában egy éjszakán át. Ha a magokat is tartalmazó száritmányt használuk, akkor legyen púpozott evőkanál. Reggel leszűrjük a levet, ami szép piros, és félretesszük – ebbe ázott ki a vízben oldódó C-vitamin, ami hő hatására egyébként elbomlana. A szűrőben maradt gyümölcshúst sem dobjuk el, hanem újra felöntjük vízzel, és egy rozsdamentes acéledényben 10-15 percig főzzük, így a többi hatóanyag, például az ásványi anyagok is kioldódnak. Ezután hagyjuk hűlni, kb. 60°C alá, majd hozzáöntjük a hideg léhez. Ekkor egy langyos teát kapunk, amit mézzel lehet ízesíteni, kiváló frissítő ital reggel. Én ezt ilyenkor napindítóként, egy kis immunerősítő, élénkítő löketként szoktam inni, akár a kávét is kiválthatjuk vele!