Cékla

Rákmegelőzés és vaspótlás – a vörös szuperélelmiszer

Megmondom őszintén, gyerekkoromban nem szerettem, mert csak a menzai cékla savanyúságot ismertem, az pedig nem ízlett. Felnőttkoromban fedeztem fel magamnak a céklát, amikor egy-két olyan receptet kaptam, ami felhívta rá a figyelmemet.

Ha gyógynövényekre gondolunk, általában nem soroljuk közéjük a tápláléknövényeket, pedig kellene, és ezúttal is egy ilyen szupertáplálékról van szó.

Vérképző, vaspótló

Magas a vastartalma miatt vashiányos állapotokban és annak megelőzésére kiváló. Vastartalmát az emberi szervezet jól tudja hasznosítani. Nemcsak a vérképzést segíti elő, hanem még a vérnyomásnak is jót tesz. Mivel a vasnak nagy szerepe van abban is, hogy a káros nehézfémek (kadmium, ólom) beépülését a szervezetbe magakadályozza, a cékla ezek kiürítésében is segítségünkre lehet. 
Különösen ajánlott tehát vashiányos állapotokban és más betegségek esetén, gyerekeknek, és időseknek egyaránt. Mivel a menstruáció, a szülés és a szoptatás elég rendesen felhasználja a női szervezet vastartalékait, minden 20-50 éves nőnek javasolt a fogyasztása.

Ásványi anyagok, vitaminok bőséggel

A cékla magas B1, B2, B6 és C-vitaminban gazdag, tartalmaz sok vasat, cinket, foszfort, magnéziumot, kalciumot és káliumot. Ezáltal sok betegség megelőzésében lehet szerepe, ilyenek például a prosztatabántalmak, a csontritkulás és a cukorbetegség. Erősíti az idegrendszert is (B-vitaminok, magnézium). Az ásványianyag-tartalma pedig segít szépíteni a hajat, a bőrt és erősíti a kötőszövetet. 

Teljesítményfokozó szupertáplálék

Cukortartalma viszonylag magas, a máj működését ezzel segíti, illetve szabályozza annak működését. Méregtelenítő kúrákban a céklalé kiváló segítőtársunk. Enyhe vízhajtó is.
Természetes rosttartalma hozzájárul az emésztőrendszer egészségéhez. Káliumtartalma az agy és az izmok teljesítményét fokozza, ezért érdemes gyakran fogyasztani, hiszen a fizikai erőnlétet és a szellemit is együttesen kedvezően befolyásolja. 
Erősen lúgos kémhatású, a szervezet sav-bázis egyensúlyának fenntartásához is hozzájárul.

Felhasználása és adagolása

Készíthetünk belőle ivólevet gyümölcscentrifugában, ebből napi 3 dl-t egész napra elosztva, kortyolgatva lehet fogyasztani vashiányos állapotokban és más betegségek esetén. Egészségmegőrző és teljesítményfokozó, ha napi 1 dl céklalevet fogyasztunk a reggeli órákban. 
A megfelelő mennyiséget  öszeturmixolhatjuk más növényekkel is, például almával, sárgarépával, stb. Főzve, sütve is kiváló, levesnek, köretnek, salátának, sőt még édességként is nagyon finom. Amikor húst sütök, a tepsibe  gyakran rakok cékladarabokat is, szépen megsül a hússal együtt, és különösen finom rozmaringgal. Céklacsipszet is lehet házilag készíteni, ugyanúgy, mintha krumpliból csinálnánk, bár nem lesz olyan az állaga, mert megpuhul.

Receptek

Cékla-alma mix reggelire (vagy ital)

Hozzávalók személyenként:
1 db kisebb cékla (kb. 10-15 dkg)
1 db alma (kb. egyforma méretű, mint a cékla)
pár csepp citromlé
1 kiskanál méz
Egy céklát és egy almát megtisztítunk, felkockázunk és zöldségaprítóban feldarabolunk. (Gyümölcscentrifugával is kipréselhetjük a levüket.) Néhány csepp citrommal és egy kiskanál mézzel ízesítve mennyei reggeli, cukortartalma miatt pedig energiabomba. Én gyakran fogyasztom ezt a téli időszakban a reggeli előételeként.
Céklaleves

Hozzávalók:
15 dkg cékla, gyufaszál vékonyra felvágva/gyalulva vagy reszelve
1 közepes sárgarépa, gyufaszál vékonyra felvágva/gyalulva vagy reszelve
1 közepes krumpli, felkockázva
1 cikk zellergumó

borsikafű (vagy kis bors)
1 dl tejföl
1 dl tejszín (vagy ehelyett is tejflöl)
1 evk. liszt (lehet zabpehely-, vagy Graham-liszt)
1 evk. szójamártás (elhagyható)
1 evk. fehérbor (elhagyható)
1 evk. almaecet (fontos, ez segít megőrizni a cékla színét!)
A tálaláshoz:
1 kis csokor petrezselyemzöld, apróra vágva
1 szál zellerzöld​, apróra vágva
vagy 1 csokor kapor, apróra vágva
reszelt sajt, vagy sajtos pirítóskockák
​ecetes uborka vagy torma
Elkészítése:
A céklát, répát, zellert 8 dl vízben feltesszük főni, sózzuk, majd forrás után 10 perccel hozzáadjuk a krumplit és borsikával ízesítjük. Ha puhára főttek, behabarjuk a tejföl-tejszín-liszt keverékkel és még pár percig forraljuk. A tűzről levéve szójamártást, fehérbort, almaecetet adunk hozzá. Tálalhatjuk petrezselyem- és zellerzölddel, kaporral, sajttal vagy sajtos pirítóssal és nagyon jól illik hozzá az ecetes uborka és a torma.

Hideg, céklás uborkaleves – üdítő, nyári, hűsítő étel

Hozzávalók:
3-4 db cékla, a leveles szárával együtt. felkockázva, illetve feldarabolva
1 l húsleves-alap (vagy 1 l vízben 1-2 leveskocka felforralva)
3-4 db nagyobb uborka, lereszelve
egy nagy doboz natúr joghurt (kb. 450 g)
3-4 gerezd fokhagyma
​​só, bors
Tálaláshoz:
 kis csokor kapor (elhagyható)

Elkészítés:
​A céklát a húsleves-alaplében puhára főzzük sóval és borssal, majd kihűtjük. A uborkát a joghurttal, fokhagymával, sóval és borssal elkeverjük. Ha a cékla kihűlt, a lé felét leöntjük róla, de felfogjuk egy edényben, a többit leturmixoljuk. Összekeverjük a joghurtos uborkával, ha túl sűrű, még teszünk bele a léből. Hűtve tálaljuk.

Céklasaláta – Végtelen-féle kombináció és felhasználás létezik, és persze csak úgy, a friss salátába is bármikor reszelhetünk céklát. Az alábbi recept egy nagyon egyszerű és finom, húsételek mellé is kiváló, enyhén savanykás, ecetes saláta.

Hozzávalók:
2-3 alma, lereszelve, akár a héjával együtt
2-3 cékla, megtisztítva, lereszelve
pár csepp citromlé
kb. 1/2 l víz
2 evk. almaecet, ízlés szerint több, vagy kevesebb
1 kisk. méz, pici só
Elkészítés:
Egyszerűen egy tálban keverjük össze a salátalének valókat, keverjük el, hogy a méz is feloldódjon. Ezután tegyük bele a lereszelt céklát és almát.

Jó étvágyat!